Hajnali rózsák a Szahara felett
Felette szép, ha a Szahara felett,
Elfelejtett remete suhanva hegedül,
S hegedűjéből a hajnali rózsák
Hajbókolnak, míg a pára elterül.
Így terültem én is a minap asztalán,
Borgőz-agyú durvaságok láttán,
Hiába rikoltottam: ártatlan leszek!
Mégis megrúgott a káplár.
Lelkem orgonáján játszottak a húrok,
Tövis-szelíd elmém elfagyott,
Rózsabimbó, rózsabimbó hátán,
Józan eszem mégis elhagyott.
Elhagyott, így megrugdostam én is,
Elmerengtem: az arca belül kékül?
Mert ez a szép a Szaharában, hidd el,
Nincsen rózsa ott sem tövis nélkül.
Erdei kaland
Ahol élet van, az zajlik általában.
Emberek közt is, és az állatvilágban.
Aki él, cselekszik, történetet alkot.
Leírok most egy kis erdei kalandot.
Egy apró pocok az erdei avarban
Élelmet keresne, épp ebédidő van.
Nagyra termett hangya kerül az útjába.
Bekerül a hangya a pocok szájába.
Éhes a róka is, zsákmányát keresi.
Meglátja a pockot, Ebédre megteszi.
A pocok szájában vergődik a hangya.
Mielőtt lenyelné, a róka bekapja.
Ekkor jön elő a tigris barlangjából.
Elkapja a rókát, pockostól, hangyástól.
Ez aztán igazi fejedelmi kaja.
Szájában a zsákmány, indul a barlangba.
Útját keresztezi a gyönyörű páva.
Meglátja a tigris, tátva marad szája.
Ezzel elereszti zsákmányát a rókát.
A ravaszdi visszakapja szabadságát.
Ahogy lepottyan a róka az avarba,
Kiesik szájából a pocok, a hangya.
Közben meg a pocok a hangyát elejti.
Elfut mind, mielőtt a másik megeszi.